Ez itt egy gondolkodó és érző ember blogja.

Tisztázó

Válasz a kommentekre

Így praktikusabb...

2017. november 15. - Ra

Kedves Kommentelők!

A pletykás írásomra nagyon sokféle reakció érkezett, szeretnék ezekre egyszerre reagálni. Tegeződni fogok az egyszerűség kedvéért.

Először is, köszönöm a kommenteket, nagyon érdekes tapasztalat, hogy hányan, hányféleképpen értelmeznek egy írott szöveget.

Szeretném valahogy átadni Nektek, hogy éppen ez az a jelenség, amiről beszélek. Teljesen természetes, hogy egy ilyen írásra, amiben van indulat, van kritika, és van egyfajta furcsa szemszög, nem csak pozitív reakció érkezik. 

hup_hu.jpg

Azt is értem, hogy miért érezhetik néhányan sértve magukat. Mert amiket írok, azok bizony általános érvényűek, és ha valaki nem tartozik az említettek közé, vagy nem érzi magát odatartozónak, vagy egyáltalán nem tartja valósnak a leírtakat, akkor vérig sértődhet azon, amit írtam.

Megfigyeltem, hogy többen egyértelműen félreértettek, vagy nem olvasták el következetesen az írást. Mások rengeteg feltételezésre alapozva írnak rólam véleményt, van, aki olyan dolgot lát az írás mögé, ami nincs ott, és persze van olyan is, aki szimplán visszajelez valamit, amit nem tart igaznak.

Néhány konkrétum:

  1. Tankok. Ezt sokan írtátok. Saját szemmel láttam tankot szovjetekkel 8-9 évesen, ami azt jelenti, hogy 88-89-ben. De egyébként a ruszkik 90-ben vitték haza a cuccaikat innen. Link
  2. Jólét. Aki azt gondolja, hogy azért, mert tudom, mi a jólét, biztosan jólétben élek, rosszul következtet. A másik rossz következtetés az, hogy ha azt gondolom, hogy ma nem luxus valamilyen termék, ami korábban az volt, akkor nem látom a nyomort. A harmadik tévedés e kapcsán az, hogy ha én azt mondom, hogy fejlődött itt valami, akkor én a jelenlegi kormányt istenítem. Itt fontos látni, hogy én a tendenciáról beszélek. Arról, hogy fel sem fedezzük, mennyi minden változott azóta, hogy kijöttünk a vasfüggöny mögül. Amiket felsoroltam (fesztiválok, ruhák, autók, lakásfelszerelések, tömegközlekedés, stb) ennek a fejlődésnek és a hozzákapcsolódó jóllét fejlődésének a részei. Nyilván nem mindenki részesül belőle, sajnos. Pontosan tudom. De ez egy tendencia.
  3. Valaki félreértette az első felsorolás mondanivalóját. Azok a sorok idézetek olyan emberektől, akik a régi szép idők kapcsán ezeket találták mondani.
  4. Nem vagyok szűklátókörű (nagyon nem) nem vagyok fideszpropaganda által hülyített elvakult, nem vagyok demagóg marha :)

 

Viszont azért nem mennék bele az összes részletbe, mert nem ott van a kutya elásva. Ugyanis amit írtam, az egy vélemény, egy felfedezés, személyes tapasztalatok alapján. Mégis sokan minősítenek engem, és megállapítanak rólam olyan dolgokat, amiket ebből az írásból hitelesen nagyon nehéz megállapítani. Persze, nem is igazak. De elindult a szidalom, sárdobálás, igaz, még csak kicsiben, van, aki csak szarkazmussal él. Észrevettétek?

pinterest.jpg

Nem azt mondom, hogy egyszerű ez, de higgyétek el, hogy éppen az lenne az üzenete ennek az irományok hogy amit az emberekből tapasztalok, az ez. Nem lehet véleményt formálni, mert akkor fideszpropaganda, nem lehet civileket pártolni, mert akkor sorosbérenc.

ÉBRESZTŐ!

Ti is látjátok, hogy mi történik? Egymásnak ugrottunk azon nyomban, hogy valami felpiszkáló dologról volt szó. Senki nem kérdezi meg, hogy hogy értem ezt? Miért írok ilyeneket? Senki nem kíváncsi a másikra? Egyszerűbb hülyének titulálni vagy fideszesnek? Ne értsetek félre, nem okoz lelki sérülést ez a reakció, hanem elképesztő, mennyire ki vagyunk hegyezve. 

Azt szeretném inkább, ha kommunikálnánk egymással. Én nyilván nem haragszom, és ti se haragudjatok, senkit nem akartam megbántani. De van egy tapasztalásom, egy megélésem, bizonyos összefüggések az én életemben valósak és elég széles a látószögem ahhoz, hogy más területek összefüggéseit is észleljem. 

Kiváncsi vagyok mindenkinek a mondandójra, és szívesen veszem, ha valaki érvel, megmutat, rámutat, kérdez, érdeklődik, visszajelez.

De hagyjuk abba egymás minősítését (Te ilyen vagy olyan vagy) lekezelését, a szándékos nyílt vagy bújtatott arroganciát. Mert akkor tudunk majd beszélgetni, ha akarunk. Akkor nem leszünk a bármilyen propaganda hatása alatt, ha képesek leszünk így élni egymás mellett.

Egyébként meg nyilván ez egy blog, tehát mindenki bátran írjon amit és ahogy csak akar, de számomra éppen ez lenne a téma, hogy ne menjünk bele a híres netes "bármit írhatok, úgyse ismerjük egymást" tipusú randa veszekedésbe. Soha ne felejtsük el, hogy egy élő, érző ember ül a "vonal" másik végén. Nyilván nem kell tutujgatni, de megharapni sem.

Szerintem.

Mit szóltok?

A rosszindulatú pletyka világában élünk

Avagy: Halotta, Irénkém, megint ezek a szemetek...

Állok a postán, várom a sorom. Néni elém tipeg, körbe-körbe néz, lesi, hol rövidebb a sor. Aztán beáll valahova, morog. Mindenkit szid, aki csak a helyiségben van.

Utazom a villamoson, átlagos külsejű, ötvenes utazóhölgy furakodik közém, és a tőlem 2 cm-re álló srác közé. Telefonon karattyol közben, és rámordul a villamosra: Mi a fenének állunk, miért nem megyünk már? 

Majdnem mondom neki, azért, mert egyszerűen csak piros a lámpa. De inkább hallgatok, mert még a végén én leszek céltábla.

Beszélgetek ismerőssel, szidja a rendszert. Szóba jön a fonódó villamoshálózat, mire ő, anélkül, hogy a tekintetét felemelné, vagy, hogy megrökönyödne saját magán, a fondódóra is kígyót-békát... Kérdezem, hogy miért, de ő nem tud válaszolni...

A történetek közös szála az elégedetlenség és dühöngés. Hogy miért ilyen méregzsák mindenki? Mert annyi mindent hall és lát az embertársairól a médiában és egyéb forrásokból, amennyit az előző generációk egyike sem. Mert annyi információnak tűnő (erről lesz szó) maszlagot öntenek ránk a világ és az ország állapotáról, hogy nem vesszük észre azt sem, ami ezek mellett vagy ellenére, mégiscsak működik. Ezzel csak az a baj, hogy a sok dühöngő, harapós ember bántja egymást. A családját, a gyerekeit, saját magát és az idegeneket, akikkel egy országban él, ezzel pedig fenntartja ezt az állapotot.

www_blog_designn_org.jpg

Ha meg akarjuk fejteni, hogy mi itt a baj, akkor nem kell messzire tekintgetni, sem felfelé. Ugyanis nem az a helyzet, hogy a jóisten így rendelte a világvégét, vagy, hogy a pénz és a kapitalizmus maga az ördög, netán a vezetőink mindent elrontottak, és minden borzalmas. Rendben, nem kell azt mondani, hogy jó, ha nem jó. De ne essünk a végletek csapdájába, mert ez az, ami itt törénik.

Társadalmilag már rég sokkal mélyebbnek látjuk a gödröt, mint amilyen, és ilyenformán meg se kíséreljük a gödörből való kimászást. Ezt hívják tanult tehetetlenségnek, és a rendszer áldozataként mások hibáztatása ezen nem segít.

Vegyük észre, hogy egy hatalmas és kifogyhatatlan pletykafolyó célpontjai vagyunk, ami, ha nem figyelünk, elsodor. És hipp-hopp a pokol kénköves bugyraiban találjuk magunkat, még az is lehet, hogy a fonódó villamoson, az iPhone-unkat nyomogatva, mekis kaját falva, épp a kedvesünkkkel találkozva a Király utca egyik éttermében, amit a CSR tevékenységet is folytató cégünnél keresett párszázezer forintos fizetésünkből finanszírozunk.

Természetesen, az is lehet, hogy nem állunk ilyen jól, ezért van okunk szidni a rendszert, hiszen bár régen kint volt a WC a folyosón, már bent van, de nem tetszik a csempe...és lehet, hogy nincs felsőfokú végzettségünk, de annyit akarunk keresni, mint ők, hiszen mi is érünk annyit, és lehet, hogy Provident hitelt vettünk fel, de ez is a rendszer hibája, mi csak jól akarunk élni.

De még azt is el lehet képzelni, hogy nincs hajlék a fejünk felett, és jön a hideg. Elég borzasztó sorsunk van, vagy azért, mert a házastársunk kisemmizett, vagy azért, mert lebetegedtünk, vagy mert valahogy, lépésről lépésre ez megtörtént. S még emlékszünk, milyen volt régen, amikor volt kb 3 db hajléktalanszálló, és sokat nem foglalkoztak velünk. Manapság pedig már rengeteg civil szervezet próbál tenni valamit az érdekünkben.

  • Régen nem voltak éjszakai járatok
  • Nem volt ennyi nappali melegedő
  • Nem volt ennyi ételosztás
  • Nem volt ennyi drogrehabilitáció
  • Nem volt ennyi tanya- és vidékfejlesztés
  • Nem volt ennyi magas színvonalú pszichiátriai gondozó és rehabilitációs központ
  • Nem volt ennyi lelkisegély-szolgálat
  • Nem volt ennyi mentálhigiénés előadás és képzés
  • Nem volt ennyi zenekar
  • Nem volt ennyi klub
  • Nem volt ennyi pályázat zenészeknek
  • Nem volt ennyi páláyzat civileknek
  • Régen nem volt ennyi diplomás, mint ma
  • Régen nem létezett ennyi szakma mint ma
  • Nem volt ennyiféle iskola, és óvoda
  • Nem fejlődött rég ekkora ütemben a város
  • Nem fejlődött így a közlekedés
  • Reégen nem voltak elérhetőek az egészséges és különleges ételek
  • Régen folyattuk a vizet agyba-főbe
  • Régen azbeszttel szigeteltünk
  • Anno nem is vették számításba a gyerekotthonok lakóit
  • Nem kerültek így felszínre a családon belüli vagy munkahelyi abúzusok
  • Régen mindent robotszerűen kellett gyártani a "rendszernek" akár volt haszna, akár nem,
  • Annak idején isteníteni kellett a rendszert és képviselőit
  • Régen semmilyen információ nem szivároghatott be a nem kommunista világból
  • A művészet, a sport és minden csakis a rendszert szolgálta, teljesíteni kellett.
  • A régi egészségtelen életmód miatt sokan lettek betegek, ma már többet tudunk az egészségkárosító anyagokról
  • Korábban nem volt ennyi pénzünk vásárolni
  • Korábban nem ettünk ilyen sokszor az otthonunkon kívül, mert luxusnak számított
  • Régen luxus volt moziba menni
  • Luxus volt banánt enni
  • Luxus volt teavajat enni
  • Téliszalámit enni
  • Paradicsomot-paprikát enni télen 
  • Régen nem volt számítógép, csak a leggazdagabbaknál
  • Régen sokszor kellett cukros-vizes/zsíros kenyeret enni, mert nem volt más
  • Régen nem voltak bicikliutak
  • Régen csak egyféle rizs volt, kb kétféle kenyér
  • Nem voltak ilyen kényelmes tiszta vonatok
  • Még soha nem volt ilyen elérhető az divat, a wellness és a testedzés
  • Régen nem voltunk ilyen szépek
  • Régen nem volt ennyiféle sport a palettán
  • Régen nem lehetett egykönnyen zenét tanulni sem
  • Nem volt Youtube, hogy bármit megtanuljunk, internet, hogy szótárazzunk
  • Régen luxus volt az autó, főleg a "nyugati autó"
  • Régen nem "tudtunk kiugrani külföldre"
  • Régen a gyerekeket nem kezelték annyira teljesjogú emberként, mint ma
  • Régen a tanár megengedhette magának, hogy verje a gyerekeket...

Ezek azok, amikre nem szoktunk valahogy emlékezni, és amiket nem hasonlítunk össze a mai korral. Ellenben ilyen mondatok el szoktak hangzani a szánkból:

  • Régen mindent addig használtunk, amíg tönkre nem ment. Sokkal fenntarthatóbb volt.
  • Régen tiszteltük a szüleinket
  • Régen nem volt ennyi műanyag.
  • Régen a gyereknek az volt a dolga, hogy járjon iskolába, aztán segítséen otthon, aztán később dolgozzon. Ma meg csak a szórakozás
  • Régen a bicikli meg a motor hasznonjármű volt, nem holni divat-dolog
  • Régen sokkal kevesebb játék volt, mégis jól éreztük magunkat
  • Régen mindenkinek volt munkája meg lakása
  • Régen nem kellett állandóan készenlétben lenni, mert nem volt mobiltelefon
  • Régen nem voltak ilyen agyament árak és ilyen alacsony fizetések
  • Régen minden jobb volt
  • Régen vidéken minden jobb volt....

No, ezeket érdemes megvizslatni, mind-mind olyan állítások, amikért a jelenben mi magunk felelünk! Amennyiben ezt tartod követendőnek, cselekedj így, és neveld erre a gyerekedet! Eldöntheted. Ugyanakkor lehet, hogy néhány rózsaszínné pingált múltbéli kép nem pontosan úgy festett a valóságban, mint az emlékekben. Sőt. Érdemes beszélgetni ezekről olyan elfogulatlan emberekkel, akik éltek ebben a korban. Nem lesz nehéz, mert a fenti jelenségek többségéhez csupán 30-40 évet kell visszamenni az időben. Hát nem durva?

Gondoljunk csak bele:

Nemrég, 30-40 éve még tankok mászkáltak Budapesten. Még a szüleinknek dolgoznia kellett - papíron - hogy ne vigyék el őket a dutyiba. A közértekben, boltokban alig párféle árut lehetett kapni. Ha valakinek különlegesebb betegsége volt, nem sok esélye volt az életbenmaradásra. Ha pszichiátriai beteg volt, akkor pláne. Kicsivel ennél is korábban még nem szabadott az utcán összeverődni, mert elvittek a rendőrök. Még korábban simán bejöttek a házadba, elvittek és soha többet nem hoztak vissza. Ez is Magyarország volt, nemrég!

Azt várjuk el saját magunktól, és a mindenkori kormánytól, az egész társadalomtól és Európától is, hogy fogadják el a létezésünket, dicsérjenek meg minket amiért kibírtuk az elnyomást, érezzenek együtt velünk a traumánkban, sajnálatukban segítsenek nekünk ingyen. A mindenkori vezetőink automatikusan legyenek oylanok, mint Mátyás Király, (legalábbis a híre) ha nem úgy muzsikálnak, akkor csak tovább kell az áldozat szerepében ülnünk, nem nagy ügy. Aztán amikor rájövünk, hogy hülyének néztek és kiraboltak minket, akkor választunk egy újabb vezetőt, akitől azt várjuk, hogy pontosan úgy akkor és azokkal az eszközökkel operáljon, amivel mi jónak látjuk, és amikor bebizonyosodik, hogy vagy nem tudjuk értelmezni a cselekedeteit, vagy ártalmasnak tartjuk az országra, akkor kikiáltjuk főellenségnek, és visszasírjuk a régi kizsigerlőinket. Dühösen vágyakozunk a nyugati fizetésekre és jövőképre, miközben szidjuk a Nyugatot, és lenézzük. Dühösek vagyunk a vállalkozóra, akinek pénze van, és autója. Dühösek vagyunk azért, hogy azzal az autóval áll meg a zebra előtt 2 cm-re, bár bocsánatot kér. Dühösek vagyunk, hogy a fiatalok csak telefonálni tudnak, fel se néznek, pedig ők is csak kommunikálnak és játszanak, ahogy bárki annak idején. Dühösek vagyunk, hogy nincs tisztelet, de mi nem tisztelünk senkit, se a gyereket a mobillal, sem a vállalkozó autóst a zebránál. Dühösek vagyunk, hogy szar a gazdaság, de nem fizetünk adót. Dühösek vagyunk, hogy bunkó a pénztáros, de mi is bunók vagyunk a vevőinkkel....Dühösek vagyunk, de csak rázzuk az öklünket, és szórjuk a szitkot, továbbítjuk a mérget. Dühösek vagyunk, de ez nem is igazi düh, nincs benne energia. Csak elégedetlenkedünk, és ez már függőség. Ez már identitás.

Mit lehetne tenni? Szerintem a fenti monológban benne van a válasz. 

Először is a pletykákat hagyni, hadd folyjanak, nem kell velük törődni. Ha észrevenné a média, hogy kelendőbb a pozitív hír és a szép szó, akkor azt sulykolná. Soha ne feledjük el, hogy a média szintén nem a sátán. A média etet minket, de mi vagyunk azok, akik esszük. Mindig. Ne keresd a pletykát, ne élvezd az újabb botrányt, keseregnivalót, hogy etesd az elégedetlenkedési vágyad. Akármilyen politikai nézeted is van. Már így is tudsz elég ilyen infót, nem kell több. Ez a te felelősséged.

El kell kezdeni változtatni. Saját magunkon. A viselkedésünkön, a kommunikációnkon. Az érzelmeinket és a fájdalmainkat kezelni. A társadalom olyan, mint egy ember. Ha a társadalom traumatizált, személyiségzavaros, mert elnyomták, kényserítették, és közben nem tudott kifejlődni a felnőtt "én" akkor ezt úgy kell kezelni, ahogy egy embernél kezelnénk: terápiával, szeretettel, képzésekkel. Tehát

  • foglalkozni kell az elégedetlenségünk valódi okaival, és nem elnyomni vagy mások felé hárítani, hanem feloldani azokat, és higgadtan érvényesíteni a jogainkat
  • törődéssel kell körülvennünk magunkat és elfogadással, hogy egészséges méltóság és magabiztosság épüljün ki bennünk, így képesek leszünk tiszteletet adni másoknak
  • és a bizonytalanság és félelmek orvoslására képeznünk kell magunkat, hogy tudjuk, hol, miben csücsülünk, és merre van a kiút. 
  • segítséget kérni abban, ahol elakadtunk

Tehát, aki teheti, egyénileg kezdjen hozzá ehhez az amúgy csodálatos úthoz, és enjen el az összes fellelhető ingyenes vagy fizetős pszichológiai és mentálhigénés képzésre, kezdjen terápiába, lépjen a magánéleti válságaiban, álljon ki magáért a munkahelyén, tegye le a függőségeit, kérjen segítséget szakemberektől, rendezze a kapcsolatait a haragosaival, és döntse el, hogy a dühöngő igazságosztás helyett az "önmagáért való egészséges kiállás kellő elfogadással és tisztelettel" lesz az ő pedagógiája.

Tudom, hogy mindeközben ott a nagybetűs élet, de az mindig is ott lesz. Nem szabad megijedni, ez az út tényényleg változáshoz vezet.

Ha képesek lennénk egyenként ebben az irányban lépéseket tenni, akkor lehetne valódi összefogás és valódi fejlődés, országos szinten. Jó lenne, ha Magyarország egyetlen ember lenne, akkor csak "neki" kéne a fentieket megvalósítania, és kész, mindenki hátradőlhetne.

De a magyar társadalom, az ország nem egy személy. Minden magyar ember alkotja. A társadalom mi vagyunk. Cselekedjünk magunkért.

Mondjunk egymásról jó híreket, meséljünk a hasznos dolgokról, örüljünk egymás sikereinek, és annak, ha fejlődik velünk a világ!

Szerintem.

Amit a pszichológiáról feltétlenül tudni kell

Rengeteg tévképzet kering a pszichológiáról, pszichológusokról a szájhagyományban. Többen valamilyen oknál fogva össze is keverik a pszichológiát a pszichiátriával, s ami még furcsább: a spirituális tanokat a pszichológiával.

believe.jpg

Kezdjük rögtön a hiedelmekkel. Ezeket a mondatokat személyesen hallottam azoktól, akikkel a témáról beszélgettem. Ezezkre igyekeztem érthető és ideillő válaszokat írni, melyek egy észét szakirodalomból idézem, másik részét saját tapasztalatok és tanulmányok ihlették.

  • A pszichológia nem tud semmit, csak hablatyolnak össze-vissza mindenről, de semmi értelme..

A fogalmak, melyeket (a pszichológia) bevezetett a viselkedés magyarázatának érdekében, ugyanakkor elsőközelítésben teljesen idegenek a laikus számára. Ez azóta is gyakran így van a tudományos lélektanban, s a tény, hogy emberi ügyekről egy a laikus számára első hallásra érthetetlen nyelven beszél, sokszor ellenállást vált ki a pszichológiával szemben.

A lélektanban valójában szinte kivétel nélkül minden elmélet, modell, sőt fogalom meglehetősen bonyolult, elvont előfeltevéseken, előfeltevések egész rendszerén nyugszik. A „tálalás” egyszerűsége nem szabad, hogy elfeledtesse velünk az elméletek mögött álló gondolatrendszerek összetettségét.

/Pszichológiai Alapismeretek, Oláh Attila/

Tehát itt két dolog is megjelenik, az egyik, hogy nagyon bonyolult a jelenségek leírása, mivel a jelenségek maguk is bonyolultak. Másrészt pedig lehet ezt nagyon is egyszerűsítve tálalni, de akkor viszont felszínesnek tűnhet a megfogalmazás, és a hétköznapi ember is csak legyint, hogy hiszen ezt már a nagymama is tudta. Ezért van, hogy nem teheti meg egy tudományág sem, hogy a hétköznap nyelvén fogalmazza meg a mondanivalóját, mert akkor pont az vész el belőle, amit a tudomány felfedezett: a jelenségek részletes, hosszas megfigyelésére alapuló megállapításnak az ereje.

  • Nem bírom a pszichológusokat, azt hiszik, mindent tudnak, pedig semmivel sem többet, mint bárki más. Nekem megvannak a magam válaszai.

A tudományos lélektan gondolkodásmódja azért is lehet furcsa a kívülről érkezőnek, mert bizonyos értelemben mindnyájunkkal velünk születik egy „naiv pszichológus.” Noha írásos emlékeink csak néhány ezer éves múltunkat tükrözik, szinte bizonyos, hogy a viselkedésről és a lelki folyamatokról, az elméről való gondolkodás és beszéd kezdetei valahol az emberi faj kiemelkedésének homályába vesznek. Minden általunk ismert, s ebből a szempontból vizsgált kultúrának – legyen az írásos vagy írással nem rendelkező – fontos elemét képezi ugyanis az úgynevezett naiv pszichológia, vagy népi pszichológia. A hétköznapi emberek minden kultúrában természetes módon használnak olyan kifejezéseket, tesznek olyan megnyilatkozásokat, amelyek lelki folyamatokra vonatkoznak és a viselkedést e lelki folyamatokból magyarázzák.

Amikor naiv pszichológiáról beszélnek a pszichológusok, arra gondolnak, hogy az ilyesfajta kifejezések használata mögött a hétköznapi emberek fejében is ott van egy pszichológiai elmélet, egy rejtett feltételezésrendszer, ami alapján egymás viselkedését értelmezik. Mindnyájan lépten-nyomon
alkalmazzuk naiv pszichológiánkat, noha nem is tudunk létezéséről, s valószínűleg így van ez, amióta az emberi faj kialakult (Carruthers & Smith, 1996; Kiss, 2005). Nem triviális tudás ez: igen absztrakt és összetett képesség, amelynek elsajátítása igen korán megkezdődik az emberi fejlődésben (l. e könyv kognitív fejlődéssel foglalkozó fejezetét), s a hétköznapi életben rendkívül fontos szerepet tölt be a társas helyzetek és társas cselekvések összehangolásában.


Bizonyos értelemben azonban nehezíti is a tudományos lélektan dolgát: laikusként mintegy „ösztönösen” az érdekel bennünket, mit érez, gondol, akar stb. a másik. Korántsem biztos azonban, hogy ezek a jó kérdések a tudományos lélektan számára is, amely, mint már beszéltünk róla, a hétköznapinál pontosabb, részletesebb és biztosabb alapokon álló megismerésre törekszik. A „velünk született pszichológus” nem feltétlenül segíti, sőt, időnként bizonnyal akadályozza a tudományos lélektan dolgát.

 /Pszichológiai Alapismeretek, Oláh Attila/

 

  • A pszichológia nem tudomány, állandóan változtatnak rajta, és különben is csak találgatnak.

A tudományos pszichológia kialakulása után számos országban különböző pszichológiai elméletek, irányzatok jöttek létre. Minden pszichológiai elméletnek a végső célja ugyanaz: közelebb kerülni az emberi viselkedés megismeréséhez és megértéséhez. Az elméletek közötti különbségek elsősorban abban állnak, hogy más és más oldalról közelítenek az emberi viselkedéshez. /Forrás/

A tudomány, pontosabban: a természettudományos gondolkodásmód célja mindig az, hogy magyarázatokat találjon a megfigyelhető jelenségekre, s olyan fogalmakat alakítson ki, amelyek segítenek számot adni arról, miért történnek a dolgok éppen úgy, ahogyan, s nem másképp. A tudományban csak akkor tartunk meg egy fogalmat, ha hasznosnak bizonyul, ha segítségével magyarázatokat állíthatunk elő. A természettudományos gondolkodásmód ugyanakkor igyekszik független maradni minden külső befolyás alól.


Igyekszik megfelelni annak az önmaga elé szabott követelménynek, hogy sem a tudományos céllal folytatott adatgyűjtést (megfigyelést, kísérletezést, stb.), sem a fogalomalkotást, sem az elméletek kialakítását nem befolyásolhatják – elvileg – politikai érdekek és nézetek, vallásos tételek, hétköznapi megfontolások, babonák, nemzeti, etnikai vagy egyéb elfogultságok, azaz semmi, ami tudományon kívüli szempont (l. pl. Leahey, 1992).

/Pszichológiai Alapismeretek, Oláh Attila/

Tehát attól, hogy változik, fejlődik egy tudomány, még hiteles. Mi több: attól hiteles igazán. A tudománynak kitűzött célja, hogy fejlődjön. Ahogy a sport-, az orvostudomány, úgy a természettudományok is, a technika és az emberi megiemerőképesség és komplexitáslátás fejlődik, úgy óhatatlanula tudomány is. Ennek köszönhető minden, ami ma körülvesz minket. Tehát ez nem ellenérv, hanem érv a pszichológia tudományos megfeleltethetősége mellett.

  • Minek pszichológia, nem jó az semmire.

A pszichológia fő törekvése közelebb jutni az emberi viselkedés megismeréséhez és megértéséhez. A pszichológiai tudás segítheti önmaga, környezete, és általában az emberi viselkedés jobb megértésében, a mindennapokban és a  munkája során egyaránt.

A pszichológián belül különböző területek jöttek létre, melyek egy-egy pszichológiai kérdéskör mélyrehatóbb vizsgálatára és kutatására vállalkoznak, valamint olyan alkalmazott területek is megszülettek, melyek más tudományoknak segédkeznek a pszichológiai ismeretekkel, kifejezetten az adott tudományra szakosodva. Elsőre talán túlzásnak tűnik az a kijelentés, hogy a pszichológiának mindenütt van létjogosultsága, ahol az emberi tényező jelen van, de tárgyát tekintve ez érthetővé válik. Éppen ebből fakadóan a pszichológiának nagyon sok alkalmazott területe létezik és még további alkalmazott területek kialakulására is számíthatunk. (pl.: a számítástechnika fejlődésével kapcsolatban). /Forrás/

A pszichológiát napjainkban is sokan azonosítják a gyógyító szakmában foglalkoztatott pszichológusok tevékenységével. A pszichológia viszont nem kizárólagosan az emberek lelki jólétével foglalkozó gyógyító tudomány, hanem az emberekre jellemző mindennemű folyamatok megértésére törekvő diszciplína is. A terápiás szakma csak egyetlen része annak, ahol a szakképzett pszichológus elhelyezkedhet. A pszichológia aktív kutatói szerepet vállal olyan kevésbé közismert területeken is, mint például a humanoid észlelés (látás, hallás, tapintás, stb.) tanulmányozása, a tanulás és emlékezetörvényszerűségeinek feltárása, a nyelvelsajátítás folyamatának leírása, a matematikai gondolkodás megértése stb. /Wiki/

  • A pszichológusok csak begyógyszereznek, meg leszedálnak.

A pszichológus nem pszichiáter. Tehát még ha akarna, sem tudna leszedálni, mert nem ír fel gyógyszert. Továbbá a pszichiáter feladata az, hogy például a krízises állapotú, elmezavarban szenvedő, és az ön- és közveszélyes embereket stabilizálja, életképes és lehetőleg önellátó állapotba hozza. Ha ezzel valaki nincs tisztában, az nem gond, mert az jelentheti azt is, hogy ő ennyire távol áll ettől a problémától. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy a pszichiátria tudománya és intézménye nélkül nagyon sok problémánk lenne. Erről sokat tudnak mesélni olyan emberek, akik a pszichiátria feladatait közvetlen közelből látják. 

  • Én is ugyanezt csinálom, csak én a jósnál, prána nadisnál, és a kineziológusnál. Ugyanezeket mondják.

Ez azért félrevezető, mert azok az emberek, akik bármilyen, pszichológiában használatos vagy azon alapuló módszerrel, de nem pszichológusként "lélekbúvárkodnak" ,azok:

- hozzá nem értő módon használnak pszichológiai fogalmakat, téves és merész diagnózist állítanak fel

- felszínesen és érdek-alapon és rosszul alkalmazzák még azt a csekély téves, és hiányos ismeretet is, tehát a "módszerük" tele van félrevezetéssel.

- az emberek hiszékenységére alapoznak, és manipulálnak

- előszeretettel degradálják a tudományos alapú gyógyítást

- ártani viszont tudnak, akár azzal is, hogy távol tartják a gyógyulni vágyót a valódi segítségtől

Tehát: Nem, nem ugyanazt adja egyik ilyen szolgáltatás sem, mint bármelyik pszichoterápiás módszer. Attól, hogy bizonyos konyhapszichológiai mondatok ezektől az emberektől is elhangzanak, még nem értenek sem a lélekhez, sem a fizikai problémákhoz, és nem tudnak gyógyítani.

  • Nem hiszek a pszichológiában, nekem nem segít. Szerintem mindenkire más hat. 

A pszichoterápia és a pszichológia nem ugyanaz. A pszichológia az emberi lélek működését tanulmányozó és leíró tudomány. Ha azt mondod, nem hiszel benne, az olyan, mintha azt mondanád, nem hiszel a kardiológiában, sebészetben. Mi magunk is a pszichológia törvényszerűségei szerint működünk, legfeljebb nem tudunk róla. De attól, hogy nem volt még tapasztalatunk a pszichológiával, vagy pszichoterápiával kapcsolatban, még nem szabad leírni egy egész tudományt.Továbbá a pszichológia legitimitása és megalapozottsága nem hit kérdése. Ha valaki nem "hisz" a saját lelkével foglalkozó diszciplínában, ez akkor is jelen van, ugyanúgy, ahogy az orvostudomány, vagy természettudomány.

Érdemes tehát nyitottabbnak lenni, és ha szükség van rá, készségfejlesztésbe, terápiába kezdni.

A terápiás módszerek tárháza olyan nagy, mint ahány féle ember és személyiség létezik. Tehát ha valaki elmegy egy rendelésre, és azt mondja egy idő után, hogy ez nem neki való, az több okból lehetséges, például: 

1. Nem tud/akar együttműködni a módszerrel / terapeutával / szituációval

2. Nincs megfelelő (lelki)állapotban a terápiához

3. Nem azzal a módszerrel dolgoznak (még) amivel hatékony lenne

4. Nem alakul ki megfelelő kapcsolat a terapeutával.

Mindegyik ponton lehet segíteni, az a kérdés, hogy mennyire akarja az illető a változást, a segítséget.  Olyan nincs, hogy mindenkire más hat. Olyan van, hogy az egyén nem hajlandó egy komoly önismereti úton megküzdeni a családi és egyéb hozadékokkal, saját berögzült mintáival, és ezért másik utat szeretne keresni. Vagy, könnyebben azonosul egy olyan valódi vagy ál-módszerrel, ami nem kíván meg aktivitást, önreflexiót, önuralmat, vagy elhatározást.

Olyan is van, hogy valaki most, még, ebben az életszakaszában, állapotában nem akar terápiát. (Nem mer szembesülni súlyos traumákkal)

Ilyenkor érdemes elmondani ezt a terapeutának, aki tud javasolni más módszereket, akár másik intézményt vagy szakembert. 

De ez egy döntés. Ez nem hatás-nem hatás kérdése. Az a fontos, hogy legyen meg az a tudás, hogy a pszichilógia, a terápia nem kerülendő, nem kell félni tőle, és bármikor el lehet kezdeni.

Ha ezek után rászánod magad egy terápiára, akkor ne a fehérköpenyes SZTK pszichológus jusson csak eszedbe, (akivel semmi gond egyébként) mert szerencsére nem a 80-as években élünk, már elérhetőek alapítványi és egyéb megoldások is, ahol jófej, közvetlen, tapasztalt szakemberek dolgoznak.  Két példa:

Nap-kör alapítvány

LEA - Lelki Egészségvédő Alapítvány

Mai leckénknek itt vége, legközelebb újabb érdekes és hasznos témával jövök!

Amit feltétlenül tudni kell - Sorozat indul!

Régen volt az a keményfedeles, színes (kedvenc) könyv-sorozat, amit gyerekkorunkban imádattal lapozgattunk. 

Valahogy így festett: 

 

Az a terv, hogy bár sajnos illusztráció nélkül, de hasonlóan tömör információcsomag formájában írok fontos témákról. Mindegyik ilyen bejegyzés szigorúan ismeretterjesztő-jellegű, és célja, hogy hasznos legyen. 

Biztosan írni fogok a Pszichológiáról Civil szervezetekről Autizmusról Zenetanulásról Fanatizmusról Sport-rekreációról

....és így tovább.

Érdemes figyelni a Tisztázó Facebook oldalát is!

Mi a vallás?

Én úgy tudnám leírni, hogy az Ember igénye arra, hogy magyarázatot kapjon létezésére, és sorvezetőt nyerjen az élet nagy kérdéseiben, hogy saját éretlenségét és döntésképtelenségét egy külső kontroll segítségével orvosolja.

Lényegében ezen oknál fogva az Ember alkotott magának saját vallást, majd ezt a vallást, mint önálló entitást követi, isteníti, rá hivatkozik. Magyarán szólva saját magát követi és isteníti. Felelősség: 100%.

tisztazo_blog_hu.jpg

 

Képek: Sunflower.com, siliconangle; Masterfile.com; somethingtoshoutabout.org; christianmodesty.com; giphy.com

Ki is vagyok én?

Ha már elindítok egy blogot, gondoltam, bemutatkozom.

Egyébiránt elég furcsa úgy írni, hogy fogalmam sincs, kik fogják olvasni a soraimat. Nincs konkrét célszemély, nem tudom úgy idomítani a szavakat, hogy mindenkinek ugyanazt jelentsék, mindenki számára elfogadhatóak legyenek, vagy tetsszenek. Ez a tény viszont reménytelinek ígéri azt a törekvésemet, hogy egyáltalán, soha, semmilyen körülmények között ne akarjam kiszolgálni más emberek elvárásait arra nézve, hogy ki is legyek én valójában. Szerencsére itt ezt meg is tehetem, és ha tetszik, az jó, ha meg nem tetszik, akkor is jó :)

Tehát, ahogy fent utaltam rá, lesz itt szúrós, szőrös, scsillámporos, bicskanyitogatós, érzelgős mindenféle, attól függően, hogy ki milyen szemüvegen keresztül olvas. Egy biztos: a témák tárháza kimeríthetetlen, és belőlem táplálkozik.

Az apropó:

Nemrégiben felfedeztem, hogy annyi, de annyi minden történt már velem, hogy valószínűleg ennek köszönhetően tele vagyok érzésekkel, gondolatokkal, amiket nem tudok megfelelően kifejezésre juttatni. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, de véleményem szerint az vetemedik blogírásra, akire az előbbiek igazak, és nem mellesleg írni is szeret, és ideje is volna. Ehhez még azért hozzá jön némi kritérium, ami alapján várhatóan érdemes is lesz olvasni és követni ezt a blogot.

Ez pedig nem más, mint a hitelesség, a sokféle nézőpont és az elfogulatlanság. Az kevés lenne, ha azt írnám le ezerféleképpen, hogyaszongya: "A boldogság kulcsa a kezedben van." Mert hát ezt már tudjuk, ugye, ráadásul a kulcs hollétéről és a megtalálásához vezető útról csak esetlen találgatások vannak.

Ja...köszi. És?

Én inkább olyan témákról írnék, amik a fentihez hasonló mondatok alatt húzódnak meg, mint ahogy egy díszes csomagolás alatt a lényeg

Jelenleg egy hosszú átalakulásnak a kilábaló fázisában járok, ami korántsem fájdalommentes.  Az életem viszont bővelkedik történetekben, örömökben, és kalandokban is, belőlük építkezik a blogom, róluk fogok mesélni egy-egy téma kapcsán.

A teljesség igénye nélkül, ezeken vagyok túl:

- Kifejezetten sírnivaló gyerekkor

- Hátborzongatóan ijesztő kamaszkor

- Szerencsésen ambivalens fiatal felnőttkor

Amiben éppen nyakig benne vagyok, az pedig a

- Mérhetetlenül önreflektív felnőttkor 

Kezdődjék hát a fejem kiürítése, és remélődjék, hogy az idő közben majdan újratermelődő mondanivaló jellegében, hangulatában már pozitívabb lesz. Bár, ki tudja, lehet, hogy nincs ezzel baj. ;)

 

Képek: hup.hu; wordpress.com

Mi lett a józan eszünkkel?

Avagy: a téves feltevések alapján tolerált szélsőségek

Szép mondat.

Azon gondolkodtam, hogy hogy a fenében van jelen a világban ennyi hülyeség. Miért hagyjuk? Onnan a hirtelen kérdés, hogy eszembe ötlött, milyen nehéz együtt dolgozni, élni, zenélni olyan emberekkel, akik nem viselkednek átlátszóan, korrektül, vagy tele vannak hiedelmekkel. Ebből pedig az a gondolat származott, hogy milyen igazuk van azoknak, akik mondják, nem érdemes olyan partnerekkel együttműködni, akikkel nem érezzük magunkat egy szellemi szinten, mert nem tudunk majd együtt dolgozni. 

mi-hulyeseg-mi-nem-az-laar-andras-estje-original-80061_jegy_hu.jpg

Igenis, egy idő után egy bizonyos színvonal alatt nem akarunk már élni, zenélni, alkotni, dolgozni, beszélgetni. Ezt régen is hallottam, de öregek kiábrándult hozzáállásának tűnt. Hát nem az. Sőt, amikor ide eljutunk, úgy hiszem, akkor józanodtunk ki a kamaszkori, túlzott pozitivizmusból.

És ezzel semmi baj. Azzal viszont van baj, hogy így nagyon kevés lehetőség akad, mert ahogy mondani szokás kevés a "normális" ember. Persze mindenki ezt mondja, az is, aki maga sem "normális". Tehát mindenkinek lenne igénye egy minőségi határ megtartására az életében, akárhol is van ő jelenleg.

No, ennek kapcsán jutottam el odáig, hogy hogy is van ez? Mi ez a sok bugyutaság, mi az a színvonal, amit keresünk, hol jön képbe az intelligencia, a morál, a jellem, a szokások, a kultúra, és egyebek.

És éppen annál a pontnál kiáltottam fel magamban, amikor rájöttem, hogy hát az a bizonyos "bullshit" ami eddig mindenkinek a háza táján maradt, most gát nélkül terjed a neten, mint a fene, termelve, táplálva a bullshit-evőket a végtelenségig.

De íme egy másik példa: egyszer egy társaságbeli lány kikelt magából, mert szerinte már az ember nem tudja, hogy mit egyen, hol ezt mondják, hol azt, most akkor jó a kávé vagy nem jó a kávé...

Hiába mondtam, hogy egyrészt nézd meg, ki mondja, hogy jó, és ki, hogy nem jó, másrészt pedig nézd meg a kontextust, azaz: mikor, mire ajánlott, vagy mire nem ajánlott. Merthogy a kávé lehet, hogy jót tesz a keringésnek, ha valakinek amúgy alacsony a vérnyomása, és fáradékony, de nem tesz jót a gyomorgyulladásosoknak. Nem árt, ha megiszod, de előtte eszel rendesen, és vizet is iszol, és a C-vitamint is pótolod, de árt, ha mindezeket nem teszed. (Ezt csak példaképp írtam, nem jártam utána)

Az az érzésem, hogy ha valaki váltig állít valamit, majd egy kis beszélgetés után azt mondja, hogy nem lehet tudni, már, mi jó, mi nem jó, akkor én meg azt mondom, hogy nem szán elég időt a kutakodásra, és a megállapítását felszínesen hozza meg. Nem tudni nem olyan gáz, mint nem tudni, de azt hinni, hogy képben vagyunk.

psychiology_today.gif

Nem beszélve arról, ami tényleg benyomta a gombot, és ami a jelen írást is elindította útjára, hogyaszongya: "a szervezet tudja, mire van szüksége", és hogy "azt és akkor kell enni, amit megkívánunk, meg amikor, és akkor biztos, hogy nem lesz semmi baj." 

Erre szokás még azt is rálapátolni, hogy az állatok is ösztönből tudják, mi kell nekik, és működik! Tádám!

Én meg azt mondom, hogy ha ez így lenne, akkor nem kéne a kutyádat elvinni orvoshoz, mert összeevett minden hülyeséget, még a mérget is. És nem lennének elhízott emberek és kutyák sem. És megszűnne a Mcdonalds. És megszűnne a műanyag vanília-íz! De jó is lenne!

Tehát ez is egy bullshit.

És itt tértünk végre a lényegre:

Azt gondolom, hogy a legtöbb hiedelemnek van igazságalapja, és ahogy már a régiek is tudták, a jó hazugság ilyen. Miért? Mert így totál alkalmas az elme és az intuíció összezavarására.

Lásd, az összes kamudiéta, kamuhír, vallás és ezoterikus üzlet. Mind-mind ezen alapul. Ezért van az, hogy ha azt mondom egy elvakult hívőnek, hogy: "nézd, ez nem jó, nem igaz", akkor fel tud sorolni a DE szócska után ötszáz számára bizonyító erejű, ám a valóságban vagy nem létező, vagy pedig általános, és nem csupán erre az esetre érvényes, az általa imádott "termék, vagy hit" számlájára nem írható pozitív eredményt. Ez annyira zseniális!

Ilyenkor mindig fogom a fejem, és elképedek, hogy egyrészt mennyire furmányos agyak találták ki ezeket a hazugságokat, mégpedig körmönfont módon, hogy alig lehessen bizonyítani a valótlanságot, és hogy mennyire befolyásolhatóak az emberek a saját hamis biztonságérzetük által, amit ezek a "fogódzók" hazudnak számukra.

Pl: Ha nem hiszel, nem üdvözülsz. Ennyi. Ezáltal meg is van pecsételve az ügy. Ha nem hiszel, nem hat a gyógymód. Ha nem hiszel, akkor a jóslat miattad nem vált valóra, stb...felelősség áthárítása kipipálva. Csúcs... :)

Visszatérve tehát az intuitív evésre: Ezek szerint nem működik. Az viszont az működik, hogy az ember az intuícióját és a tudatosságát egyaránt használja, és oda-vissza ellenőrzi ezeken a szűrőkön a bekerülő információkat és a döntést így mérlegeli.

Ehhez viszont rettentő mód tájékozódni kell, nagyon fárasztó, nem is lehet teljesen pontosan mindent feltérképezni, ezért egyszerűbb nem tenni, és majdan bűnbako(ka)t kijelölni és ártatlannak vélni magunkat.

Sajnos ez a bizonyos hiedelmekkel kapcsolatos szélsőségesség megmutatkozik minden területen, és rózsaszín plüssmaci formájában ártatlankodik. Pedig semmivel nem jobb ez, és nem lágyabb ez a szélsőség, mint bármely másik. Mert téves, vagy szándékosan torzított feltevéseken alapul, és emiatt toleránssá teszi a nem gondolkodókat. Azaz: az xyz valami nevében olyan dolgokat is lehet (vagy kell) cselekedni, amit normális ember, normál körülmények között nem tesz. Ezért veszélyes ez!mi_carea_euro-civic_rom_n.jpg

Itt van példának a paleo, az elsavasodás elleni termékek, a (régen divat volt, most nem tudom) feng sui és a lakás ilyen-olyan energiái, az aura, a gyógyvizek agyba-főbe meggondolatlanul ivása, a gyógyszer-és oltásellenesség, a pszichológia és pszichiátria démonizálása, az ártó szellemek kiirtása a lakásból című szolgáltatás, és a többi.

bullshitbutton-main_getdigital.jpgÉs tudod, nem akarjuk egymást megbántani, ezért nem mondjuk még a közeli ismerősöknek sem, hogy: öö..izé, hát szerintem, ez úgy, ahogy van, hülyeség. hanem hagyjuk egymást benne a butulásban. Lehet, hogy nem kéne. Lehet, hogy meg kéne nyomni a gombot. Mindezt azért, mert minél előbb józanodik ki valaki, annál több esélye van, hogy nem ront el végérvényesen dolgokat az életében. És nem mellékesen másokéban.

Erről az jutott eszembe, hogy életemben először, amikor pár éve egy ADHD (figyelemzavar) vizsgálatot kértem magamnak a Balassa utcai Pszichiátrián, akkor egy nagyon kedves doktornő saját rendelőjében megláttam ezt a képet:

Megkérdeztem, lefényképezhetem-e, mert lenyűgöző, hogy van ilyen, és hogy ez itt van, épp a pszichiátrián. Mondta, hogy persze, és hogy igen, mert rengeteg olyan betegük van, akik ezekben a tévképzetekben élnek, és nagyon veszélyesnek tartja ezeket. Hmm.

img_0742.JPG

És megkockáztatom, hogy ezt lehet csinálni teljesen hétköznapi témákkal is, mondjuk valaki hisz a Zepter edényben, hogy csak abban egészséges a főzés az Aloe Verában, ami mindent gyógyít, a TeleShopos termékekben, amik mind csodálatosak, stb...ezek gyakorlatilag babonák, és ugyanolyan veszélyesek, mint bármely vallás, vagy eszme. Mert lehetőséget adnak rá, sőt, szándékosan előállítják a fanatizmust.

Úgy vélem, hogy akik megkérdezik, hogy mire ez a sok bölcsesség-osztogató pszichológiai képzés és előadás Magyarországon, az nem fogja fel, hogy micsoda fanatizálódás, elbutulás van jelen ma nálunk, és hogy ennek a következményei beláthatatlanok. Illetve annyiban beláthatóak, hogy ha sejtjük, hányféle téveszme van jelen, és hogy ez mennyire elszigeteli az embereket egymástól, és mennyire megöli a kommunikációt, a toleranciát, hogy az értékrendet teljesen megváltoztatja, vagy, hogy lehetetlenné teszi a megértést és empátiát, akkor érzékelhetjük, hogy ez önmagában is nagy baj. Hiszen épp ebből jövünk, ez volt pártíz-párszáz évvel ezelőtt.

Ehhez még hozzáfűzhetjük azt, hogy ha nem teszünk az ügyért valamit, akkor a következő generáció is ebben nő fel és így képtelenek lesznek más valóságot tudomásul venni, akkor láthatjuk: sokkalta nagyobb a baj, mint első blikkre. Ugyanis, ha ez így lesz, akkor sokkal kevesebben fognak kérdéseket feltenni. 

lawyers_in_portugal.jpgthe_sherrifs_office.jpg

Tehát nagyon is szükség van oktatásra, és örüljünk neki, hogy ilyen sok lehetőség van arra, hogy a tudomány szemüvegén keresztül nézzük a világot egy-egy előadás alkalmával, nem pedig valami oravecznórás álbölcsességen át.

Hajrá tudomány, fejlődni, tudni vágyás. És a "mindig tanul az ember" hozzáállás. Az informálódás, a józan ész. A hanyagság helyett az időráfordítás, felszínesség helyett az alaposság, a büszke "én ezt tudom és kész" helyett az alázatos igazságkeresés. Az elzárkózás helyett a kíváncsiság. A bizonytalan, de tűzzel-vassal való világnézet-védés helyett a bátor vállalása a biztos tudatlanságnak. Onnan lehet elindulni a fejlődés útján.

Éljen tehát a valóságtól való félelem helyett a valóságba kapaszkodás!

 Legközelebb arról is írok, hogy milyen lehetőségek vannak a kezünkben a tájékozódásra.

Képek: jegy.hu; psychiologytoday.com getdigital.com; quotemaster.com; Mişcarea Euro-Civică Română.com theserrifsoffice.com